Konyhai munkapultok

A mai konyhák kialakításukat tekintve rendkívül változatosak és igényesek is. Még az is esztétikus és minőségi berendezést teremthet magának, aki nem mesteremberre bízza a konyhájának a berendezését, mivel a félkész alapanyagok erre is lehetőséget biztosítanak. Azt viszont tagadhatatlan, hogy bármilyen elrendezésű a konyha, munkapultjának meghatározó szerepe van. Sőt nemcsak ennek, de a rá kerülő egyéb szerelvények jelentősége legalább ilyen fontos az összhatás tekintetében.

A funkciójából adódóan a konyhai munkapultoknak sok “megpróbáltatást” kell elviselniük. Kilöttyenő étel, különféle agresszívnak mondható folyadék, karcok és forró edények hatását kell a lehető legkevesebb maradandó nyom nélkül elviselnie. A megjelenésükön túl a strapabíró felület tehát alapvető követelmény ezekkel a többnyire lapanyagokból kialakított és főként munkára szánt felületekkel szemben.

Anyaguk a költségeik és adottságaik mellett színben és felületi strukturáltságukban is különbözőek. Célszerű figyelembe venni, hogy az erősebb és sötétebb színűek általában fárasztóak lehetnek a szemünknek, a fényes felületűeken pedig a leszáradt vízcseppek, mélyebb karcok vágások is jobban látszanak. A világosabb színűek tágítják és egyben derítik is a teret, a kisebb sérülések pedig kevésbé vehetők észre a matt vagy félfényes felületeken.
Folytatódik….

Kategória: Konyhabútor tippek | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Forest-újdonságok

A Forest Hungary Kft. ez alkalommal is olyan standdal jelentkezett a Ligno Novum kiállításon, amely amellett, hogy a szakma egy fontos találkozási pontja, számos újdonságot is bemutatott a zalaegerszegi cég kínálatából. Az alábbiakban rövid bepillantást nyerhetünk abba, hogy miért volt érdemes a cég standját meglátogatnunk.

A bemutatott termékek között hangsúlyos helyet kapnak a magasfényű PET frontok, amelyek a fényes felületű ajtólapok piacán nem véletlenül foglalnak el előkelő helyet. Kiemelkedően jó tulajdonságaik és a Forest korszerű feldolgozási technológiája teszik a felhasználó szempontjából tökéletes megoldássá a PET-ajtókat. A Forestnél jelenleg 17 szín gyártása folyik, melyek mindegyike szerepel a 2010-es katalóguskiegészítésükben. Az új színek mellett a fejlesztés az eddiginél is kedvezőbb árú, színazonos élzárók kifejlesztésére irányult, melynek köszönhetően a 0,8 mm vastagságú PET-színekben előállított élzárók több szélességben is forgalomba kerültek.
Folytatódik….

Kategória: Konyhabútor tippek | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Hogyan válasszunk elszívót?

Ahhoz, hogy egy konyhabútorba a megfelelő páraelszívót tudjuk ajánlani, nem árt tisztában lenni néhány fontos kiválasztási paraméterrel, és feltétlen ismerni kell a megrendelő igényeit. A piacon számos típusú, teljesítményű készülék, különböző kivezetési és páraelszívási technológia létezik. Ezek bemutatásával, az üzembe helyezési, illetve üzemeltetési tanácsokkal próbálunk segíteni az optimális berendezés kiválasztásához.

Elszívási teljesítmény

Hogyan válasszunk elszívót?A gyártók a páraelszívóknál a légszállításra vonatkozó adatokat általában szabad kivezetés esetén elért legnagyobb teljesítményre adják meg. Azonban, hogy ezeket megfelelően össze tudjuk hasonlítani, érdemes az UNE EN 61591 szabvány szerinti paramétereket figyelni. A szabvány a páraelszívók teljesítményét és hatékonyságát vizsgálja egy meghatározott egységes feltételrendszer szerint. Ezeket a gyártók általában az adatlapon feltüntetik.
Folytatódik….

Kategória: Konyhabútor tippek | Címke: , , | Szóljon hozzá most!